Embernek lenni pontosan annyit jelent, mint
felelősnek lenni.
Érezni, hogy a kővel, melyet lehelyez, a világot építi
tovább.
(Antoine de Saint-Exupéry)
Kedves Olvasó, adott Ön már ajándékba Legot vagy Playmobilt vak gyerekeknek?
Próbálta fogni a kezüket, miközben először "nézik meg" és próbálják
összerakni a kis figurákat? Ha még nem próbálta, tegye meg - igazán
felemelő,megható élmény! Mi az ITware-nél részesültünk ebben az élményben,
örömmel támogatjuk évek óta a Látó-Tér Alapítványt. - Dankó Sándor,
ügyvezető igazgató
Bővebben az ITware társadalmi felelőség vállalásáról lejjebb olvashat.
Díjaztuk a fiatal tehetségeket a Budapesti
Műegyetemen
|
2008. után, 2009. decemberében is anyagilag támogattuk a BME
Villamosmérnöki és Informatikai Karán szervezett TDK konferenciát, melyen olyan fiatalok kaptak elismerést, akik például az új mobiltelefon alapú
számítógépes egér, vagy a több fajta telefonon is használható mobil
BitTorrent fájl megosztó alkalmazás kifejlesztésén
dolgoztak. |
| A díjátadó támogatásával igyekeztünk hozzájárulni a fiatal
tehetségek
felkarolásához, és az általunk támogatott pályázatok során bizonyított
diákokat sok esetben konkrét munkalehetőséggel is megkerestük. |
 |
Adományok a Látó-Tér Alapítványnak
A Látó-Tér Alapítvány kiemelten közhasznú szervezet, mely
többségében rehabilitációs jellegű programmal és szolgáltatással segíti a
látássérült embereket az informatika, a sport és a művelődés terén. Mivel
hisszük, hogy a számítástechnikai ismeretek elsajátítása és az internet
adta lehetőségek megismerése ma már nem lehet kiváltság, hosszú ideje
támogatjuk a szervezetet az évenként adományozott fél millió forintos
pénzösszeggel. Az anyagiak mellett azonban számos egyéb formában is
igyekszünk segíteni az Alapítvány munkáját, így 2009-ben a nekik
adományozott számítógépek mellett, ismét hozzájárultunk a nyári tábor
megrendezéséhez és a táborban tett látogatás alkalmával zene és mese
CD-ket, valamint különböző játékokat vittünk a gyermekeknek.
Az ITware támogatásának köszönhetően Alsónánán 20 gyermek és 5
táborvezető élvezhette a gondtalan pihenés örömét.
Trainee programjaink
 |
Örömmel fogadunk tanulni vágyó fiatalokat, akik akár a BSc képzés
kötelező szakmai gyakorlata keretében, vagy az Európai Bizottság által
támogatott csereprogramok - Leonardo program, Erasmus fiatal vállalkozóknak
program - jóvoltából válnak egy időre, vagy akár hosszú távra
munkatársunkká. |
Jelenleg betölthető gyakornoki pozíciók:
* junior sales
manager
* pénzügy-kontrolling asszisztens
* szoftverfejlesztő gyakornok
|